Vannak szakmák, melyeknek csak az említésétől is elkap az izgalom, és a fél karom odaadtam volna, ha tini koromban valaki megmutatta volna közelebbről is ezeket. Úgy talán mostanra én is mentős lehetnék, tűzoltó, operatőr vagy híradós.
Mivel az már egyértelmű, hogy egyik sem leszek, (a tűzoltósdihoz például konkrétan férfiként kéne újjászületnem) kénytelen vagyok beérni annyival, hogy időnként bepillantok a kulisszák mögé, és megnézem, hogy zajlik az élet “adrenalin-falván”.
Pár napja volt szerencsém megnézni, milyen a fent említett híradós élet, és mondhatom, ekkora élményben régen volt részem.
Amikor eldöntöttem, hogy megnézem a Hir24 új híradóját, eredetileg csak úgy terveztem, hogy esetleg a felvételre bekéredzkedek valahogy, és csöndes áhítattal bámulom Bárdos Andrást, Baló Gyuri bácsit, Siklós Andrást, és a többi “nagyot”. És bár a stúdióba végül nem mehettem be az adás alatt, azt hiszem ez volt a szerencsém. Mert ha ott ülök, és nézem a bent zajló eseményeket, lemaradtam volna arról, ami még ennél is sokkal izgalmasabb volt. A háttérmunkát.
Na de menjünk vissza az elejére. Pontban hatkor megérkeztem a szerkesztőségbe, ahol a főszerkesztő, Siklós András fogadott, és egy pici szobában ültek ketten, Bárdos Andrással. Épp az utolsókat simították az adásmeneten, és mindenféle izgatottság és feszültség nélkül, mosolyogva köszöntöttek. András elmondta, hogy a napi híreket együtt szokták összerakni, az egész csapattal, majd a felvétel előtt Bárdos még átnézi az anyagot és kicsit saját szája íze szerint szerkesztgeti. Volt még egy anyag, ami nem volt kész, vágni kellett rajta, és felmondani a riporternek a szokásos szöveget, tudjátok: Kovács Péter, Hir24, Sajószentgyörgy.
Úgyhogy lesiettünk egy emeletet, ahol a különböző háttérmunkák zajlottak, és András megnézte az anyagot. Kellett némi csiszolás, a videón Baló Gyuri bácsi épp riportot készített Bajnai Gordonnal, és mivel kellett némi beavatkozás a látványba, különböző – számomra érthetetlen – instrukciók után, közelibe tették a képet, hogy a nüansznyi probléma megszűnjön. Elképesztő volt, hogy András milyen szinten ellenőrzött le mindent, semmi nem csúszhatott át úgy a kezei között, hogy ne ellenőrizte volna.
Ezután, egy program segítségével átnézte az adásrendet (fogalmam sincs már, így hívták-e, annyi szakzsargont használnak, hogy komolyan kellett koncentrálnom, hogy értsek valamit), ahol a program percre pontosan összeadta a felvitt műsorokat, riportokat, konferálásokat, és megmutatta, időben ez mit jelent. András megkapta ugyanis, hogy aznap pontosan 23 percük lesz az adásra, mert utána valami film vagy sorozat kell hogy következzen.
Ami azt jelenti, hogy volt összesen 23 percük, hogy minél több és tartalmasabb hírt megmutassanak nekünk. Nem sok. De most, hogy láttam, mire képesek hatvan perc alatt, már bármit el tudok képzelni. Elképesztő volt ugyanis, ahogy a percekkel bántak, folyamatosan figyelték az órát, és mivel teljes emeleteket kellett átrohangálni, az az 1-2 perc is nagyon számított. És mivel az egyik helyszíni riportjuk anyagát még csak öt óra után kaptaák meg, még azon is csak most tudnak dologzni, pedig nagyjából már csak húsz percük volt adásig.
Miután mindent leellenőriztek, András megmutatta nekem a stúdiót. Egészen máshogy mutatott élőben, mint ahogy a képernyőn láttam, az, hogy mennyire szép a berendezés, a képernyőn egyáltalán nem jött át. Mivel pedig ez a Sanoma épületben van, és nem épp a híradózásra lett kitalálva, ezért dupla ajtó, hangtalan légkondi és dupla falak biztosították, hogy a felvétel idejére semmifajta zaj ne szűrődjön be.
Én ekkor már sűrűn nézegettem az órám, mert egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy amikor már csak négy perc van hátra, miért ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott mindenki. 🙂
Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a hangulat kifejezetten szimpatikus volt, a profi munkába simán belefért a humor, a nevetés, látszott, hogy egy jól összeszokott társasággal van dolgunk.
És akkor egyszer csak bezárult a stúdió ajtó, felvillant a vörös “felvétel” felirat. Mindenki koncentrált, és meglepő módon, folyamatosan szövegeltek. Volt aki arról adta az instrukciókat, hogy hány videós bejátszás lesz, volt aki az időt mondogatta, és volt aki Bárdosnak adott néha instrukciót. Néha elcsattant egy-egy poén, de volt, hogy a szerkesztő morgott, ha Bárdos máshogy mondott valamit, mint ami a szövegben volt.
Bárdos András egyébként tényleg egy vérprofi, a menet közben zajló eseményeket (jaj kevesebb az idő, jaj mégis csak elég az idő, lassabban, gyorsabban, orrfújás, smink,…) legföljebb egy-egy bólintással nyugtázta, és miközben figyelt az instrukciókra, figyelt a saját idejére, a videókra és még ki tudja hány dologra. Egyszerűen elképesztő volt. András elmondta, hogy a hir24 szerkesztősége pedig még ekkor is ügyelt, (ha jól emlékszem kilencig ülnek bent) figyelték, hogy közben nem esik-e be valami “bréking nyúz”, hogy azt azonnal küldhessék Bárdosnak.
Borzasztó gyorsan elröppent ez a 23 perc, pedig elképesztően sok munka van mögötte és mind-mind nagyon érdekes és izgalmas terület. A riportereké, operatőröké, hangmérnöké, szerkesztőké, bemondóé.
Én végig izgultam az egészet, pedig állítólag ez egy nagyon nyugis este volt, de van varázsa a dolognak, nem is kicsi. És egy kis pletyi, Bárdos anno nekem, a képernyőn keresztül nagyon szigorúnak és komolynak tűnt. Élőben viszont nagyon kedves, és igazán jófajta humorral rendelkezik.
Siklós András pedig egy angyal volt, az óriási pörgés mellett végig magyarázott nekem, bemutatott mindenkinek, és egyetlen percig sem éreztem, hogy zavaró lennék. (Pedig egészen biztos, hogy az voltam. :))
Mindent összevetve, a híradózást leginkább a Vészhelyzetben látott sürgősségi osztályhoz tudnám hasonlítani, engem egyszerűen lenyűgözött. 🙂
Bárdos, Siklós, Baló…óriások a képernyőn – náluk jártam!
2013 szeptember 21. | Szerző: Pitypang
Vannak szakmák, melyeknek csak az említésétől is elkap az izgalom, és a fél karom odaadtam volna, ha tini koromban valaki megmutatta volna közelebbről is ezeket. Úgy talán mostanra én is mentős lehetnék, tűzoltó, operatőr vagy híradós.
Mivel az már egyértelmű, hogy egyik sem leszek, (a tűzoltósdihoz például konkrétan férfiként kéne újjászületnem) kénytelen vagyok beérni annyival, hogy időnként bepillantok a kulisszák mögé, és megnézem, hogy zajlik az élet “adrenalin-falván”.
Pár napja volt szerencsém megnézni, milyen a fent említett híradós élet, és mondhatom, ekkora élményben régen volt részem.
Amikor eldöntöttem, hogy megnézem a Hir24 új híradóját, eredetileg csak úgy terveztem, hogy esetleg a felvételre bekéredzkedek valahogy, és csöndes áhítattal bámulom Bárdos Andrást, Baló Gyuri bácsit, Siklós Andrást, és a többi “nagyot”. És bár a stúdióba végül nem mehettem be az adás alatt, azt hiszem ez volt a szerencsém. Mert ha ott ülök, és nézem a bent zajló eseményeket, lemaradtam volna arról, ami még ennél is sokkal izgalmasabb volt. A háttérmunkát.
Na de menjünk vissza az elejére. Pontban hatkor megérkeztem a szerkesztőségbe, ahol a főszerkesztő, Siklós András fogadott, és egy pici szobában ültek ketten, Bárdos Andrással. Épp az utolsókat simították az adásmeneten, és mindenféle izgatottság és feszültség nélkül, mosolyogva köszöntöttek. András elmondta, hogy a napi híreket együtt szokták összerakni, az egész csapattal, majd a felvétel előtt Bárdos még átnézi az anyagot és kicsit saját szája íze szerint szerkesztgeti. Volt még egy anyag, ami nem volt kész, vágni kellett rajta, és felmondani a riporternek a szokásos szöveget, tudjátok: Kovács Péter, Hir24, Sajószentgyörgy.
Úgyhogy lesiettünk egy emeletet, ahol a különböző háttérmunkák zajlottak, és András megnézte az anyagot. Kellett némi csiszolás, a videón Baló Gyuri bácsi épp riportot készített Bajnai Gordonnal, és mivel kellett némi beavatkozás a látványba, különböző – számomra érthetetlen – instrukciók után, közelibe tették a képet, hogy a nüansznyi probléma megszűnjön. Elképesztő volt, hogy András milyen szinten ellenőrzött le mindent, semmi nem csúszhatott át úgy a kezei között, hogy ne ellenőrizte volna.
Ezután, egy program segítségével átnézte az adásrendet (fogalmam sincs már, így hívták-e, annyi szakzsargont használnak, hogy komolyan kellett koncentrálnom, hogy értsek valamit), ahol a program percre pontosan összeadta a felvitt műsorokat, riportokat, konferálásokat, és megmutatta, időben ez mit jelent. András megkapta ugyanis, hogy aznap pontosan 23 percük lesz az adásra, mert utána valami film vagy sorozat kell hogy következzen.
Ami azt jelenti, hogy volt összesen 23 percük, hogy minél több és tartalmasabb hírt megmutassanak nekünk. Nem sok. De most, hogy láttam, mire képesek hatvan perc alatt, már bármit el tudok képzelni. Elképesztő volt ugyanis, ahogy a percekkel bántak, folyamatosan figyelték az órát, és mivel teljes emeleteket kellett átrohangálni, az az 1-2 perc is nagyon számított. És mivel az egyik helyszíni riportjuk anyagát még csak öt óra után kaptaák meg, még azon is csak most tudnak dologzni, pedig nagyjából már csak húsz percük volt adásig.
Miután mindent leellenőriztek, András megmutatta nekem a stúdiót. Egészen máshogy mutatott élőben, mint ahogy a képernyőn láttam, az, hogy mennyire szép a berendezés, a képernyőn egyáltalán nem jött át. Mivel pedig ez a Sanoma épületben van, és nem épp a híradózásra lett kitalálva, ezért dupla ajtó, hangtalan légkondi és dupla falak biztosították, hogy a felvétel idejére semmifajta zaj ne szűrődjön be.
Én ekkor már sűrűn nézegettem az órám, mert egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy amikor már csak négy perc van hátra, miért ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott mindenki. 🙂
Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a hangulat kifejezetten szimpatikus volt, a profi munkába simán belefért a humor, a nevetés, látszott, hogy egy jól összeszokott társasággal van dolgunk.
És akkor egyszer csak bezárult a stúdió ajtó, felvillant a vörös “felvétel” felirat. Mindenki koncentrált, és meglepő módon, folyamatosan szövegeltek. Volt aki arról adta az instrukciókat, hogy hány videós bejátszás lesz, volt aki az időt mondogatta, és volt aki Bárdosnak adott néha instrukciót. Néha elcsattant egy-egy poén, de volt, hogy a szerkesztő morgott, ha Bárdos máshogy mondott valamit, mint ami a szövegben volt.
Bárdos András egyébként tényleg egy vérprofi, a menet közben zajló eseményeket (jaj kevesebb az idő, jaj mégis csak elég az idő, lassabban, gyorsabban, orrfújás, smink,…) legföljebb egy-egy bólintással nyugtázta, és miközben figyelt az instrukciókra, figyelt a saját idejére, a videókra és még ki tudja hány dologra. Egyszerűen elképesztő volt. András elmondta, hogy a hir24 szerkesztősége pedig még ekkor is ügyelt, (ha jól emlékszem kilencig ülnek bent) figyelték, hogy közben nem esik-e be valami “bréking nyúz”, hogy azt azonnal küldhessék Bárdosnak.
Borzasztó gyorsan elröppent ez a 23 perc, pedig elképesztően sok munka van mögötte és mind-mind nagyon érdekes és izgalmas terület. A riportereké, operatőröké, hangmérnöké, szerkesztőké, bemondóé.
Én végig izgultam az egészet, pedig állítólag ez egy nagyon nyugis este volt, de van varázsa a dolognak, nem is kicsi. És egy kis pletyi, Bárdos anno nekem, a képernyőn keresztül nagyon szigorúnak és komolynak tűnt. Élőben viszont nagyon kedves, és igazán jófajta humorral rendelkezik.
Siklós András pedig egy angyal volt, az óriási pörgés mellett végig magyarázott nekem, bemutatott mindenkinek, és egyetlen percig sem éreztem, hogy zavaró lennék. (Pedig egészen biztos, hogy az voltam. :))
Mindent összevetve, a híradózást leginkább a Vészhelyzetben látott sürgősségi osztályhoz tudnám hasonlítani, engem egyszerűen lenyűgözött. 🙂
És akkor most íme a stáblista, a szuper csapat : )
Köszönöm a lehetőséget nekik, nagy élmény volt.
Oldal ajánlása emailben
X